A FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség komlói elnöksége szerda esti ülésén egyhangú szavazással döntött: Polics Józsefet javasolja a párt polgármesterjelöltjének a 2010-es őszi önkormányzati választásokon. A kibővített elnökségi ülésen részt vett a Kereszténydemokrata Néppárt helyi titkára és a Fidelitas helyi ügyvezető alelnöke is.

Az elnökség egy emberként áll Polics József mögött, mivel az elmúlt években önkormányzati frakcióvezetőként végzett munkájával bebizonyította alkalmasságát, jól ismeri az önkormányzat működését, határozottan képviselte a város lakóinak érdekeit az testületben.

A jelölés mellett szól továbbá, hogy országgyűlési képviselőként megfelelő kormányzati kapcsolatrendszerrel rendelkezik. Polgármesterként így még hatékonyabban képviselheti a komlóiak érdekeit, vagyis, hogy minél több lehetőség és támogatás jusson Komlónak.

 

Az egyéni és a kompenzációs listán szereplő képviselőjelöltek személyéről a polgármesterjelölt és a helyi elnökség közös javaslata alapján néhány héten belül várható döntés a pártban.

A bejegyzés trackback címe:

https://valasztas-2010.blog.hu/api/trackback/id/tr742080112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása