2010. március 13-án, szombaton délután lakossági fórumot tartott a FIDESZ Sásdi Szervezete, melynek vendége SZÁJER JÓZSEF, a FIDESZ európai parlamenti képviselője, az Európai Néppárt parlamenti frakciójának helyettes vezetője volt.
Polics József országgyűlési képviselőjelölt köszöntötte a megjelenteket, akik mintegy 150-en voltak. Ezt követően Szájer József beszéde következett, melyben ismertette uniós és hazai tapasztalatait. Elmondta: Brüsszelben gyakran azt látjuk, hogy a magyar kormány, nem a magyar embereket képviseli. Kiemelte: a FIDESZ programja arról szól, hogy hogyan lehet egy erős Magyarországot teremteni.
A FIDESZ politikusa a nemzeti érdekérvényesítést a leendő kormány első számú kötelességének tartja. Hangsúlyozta, Magyarországnak folyamatosan és következetesen kell képviselnie saját álláspontját, ehhez pedig új és erős kormányra van szükség.
Akik bűnt követtek el, legyen az bármiféle kis vagy éppen nagy értékű lopás, korrupció, vagy egyéb bűncselekmény, azokat egyaránt meg kell büntetni. Senki sem úszhatja meg felelősségre vonás nélkül. Mint mondta, a FIDESZ feladatának tekinti, hogy elszámoltassa a politikusokat, valamint hogy visszaadja az emberek jövőbe vetett hitét.
A rendezvény további részében kérdések feltételére volt lehetőség. Számos kérdés, lelkes hozzászólás érkezett a politikusokhoz, ez is jelzi, hogy Sásdon és a környéken élő emberek közül is egyre többen érzik: ITT AZ IDŐ!