Polics József a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje az elmúlt héten a mecseki bányanyitás előkészületi munkáit elindító Calamites Kft. vezetőivel, munkatársaival találkozott. A megbeszélésen a Nagymányok, Máza és Váralja térségében található nagy mennyiségű…

2010. február 27-én, szombaton Polics József képviselőjelölt, Borbás Sándor kampányfőnök Vázsnokra látogatott és részt vett a település hagyományos „Mátyás napi Borverseny” elnevezésű rendezvényén. Vázsnok polgármestere az ünnepi műsor keretében köszönő…

2010. február 27-én, szombaton délután került sor Komlón a FIDESZ helyi szervezetének „Polgári Kaszinó” elnevezésű rendezvényére, melyen több mint 120-an vettek részt. A program Polics József országgyűlési képviselőjelölt köszöntőjével és…

Polics József a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje a héten Bodolyabérre, Kishajmásra, Mindszentgodisára és Oroszlóra látogatott, ahol a települések polgármestereivel találkozott. A polgármesteri találkozósorozat ezen állomásain többek között a vidéki emberek, a kistelepülésen…

Újabb ál-fideszes aktivista próbálta megtéveszteni a választópolgárokat Komlón. A FIDESZ választókerületi elnöke bejelentést tett a rendőrségen az ügyben. A FIDESZ, ahogy korábban is tette, úgy az idén is csak törvényes eszközökkel gyűjti az ajánlószelvényeket. Az FIDESZ…

Címkék: kampány bejelentés jogsértő kopogtatócédula ajánlószelvény ál fideszes

Néhány napja Magyarhertelendre látogatott Polics József. Itt a település polgármesterével találkozott. A megbeszélésen a településvezető tervei, javaslatai mellett vidék problémáiról is szót váltottak a politikusok. Polics József elmondta, hogy az ország talpra állításához…

Címkék: választás polgármester mezőgazdaság vidék országgyűlés képviselőjelölt polics józsef

 

Címkék: emberek beszélgetés szórólap találkozó választók polics józsef

Nyitrai Zsolt szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: nagy megtiszteltetésnek érzik, hogy már ennyien bizalmukba fogadták a Fidesz-KDNP jelöltjeit, és nekik adták az ajánlószelvényüket.   A Fidesz operatív igazgatója tájékoztatott arról, hogy február 8-a óta folyik az…

Címkék: választás fidesz kdnp gyűjtés kopogtatócédula ajánlószelvény nyitrai zsolt ál fideszes

Kopogtatunk...

 2010.02.18. 11:13

Az elmúlt napokban Polics József képviselőjelölt személyesen is részt vett az ajánlószelvények gyűjtésében. A belváros mellett többek között a körvélyesi, szilvási, somági városrészekben is megfordult a Fidesz jelöltje. Polics József azt mondta, azért tartja fontosnak, hogy…

Címkék: vélemény fidesz emberek belváros szilvás ajánlószelvény körtvélyes polics józsef somág

Tisztelt Olvasók! Azt hisszük eljött az a pillanat, amikor kiderült, hogy Komlón a változás, vagyis a Fidesz győzelmének útjában ma az MSZP mellett a Jobbik áll. Tényszerű hazugságaikkal, tervszerűen és módszeresen a mai uralkodó klientúra utasításait hajtják végre.…

Címkék: kampány választás mszp mdf hazugság jobbik durvul

Megdöbbenéssel értesültünk, arról, hogy egyes személyek magukat a FIDESZ, a Jobbik vagy más pártok aktivistáinak kiadva, megfelelő megbízólevél, illetve igazolvány nélkül igyekeznek megtéveszteni a választókat.   A városban elterjedt az a közbeszéd, hogy fideszesek a…

Címkék: kampány választás jobbik felelős aktivista körtvélyes ál fideszes durvul

A Jobbik és az MDF jogszabálysértő módon akart kopogtatócédulát gyűjteni Komlón   Tájékoztatjuk a sajtó Tisztelt Képviselőit, hogy a Jobbik és az MDF ajánlószelvény gyűjtésével kapcsolatban, Pálmai Attila Krisztián által benyújtott kifogásokat a Baranya megye 04.…

Címkék: döntés mdf gyűjtés jobbik kopogtatócédula ajánlószelvény jogszabálysértés helyi választási bizottság

  Egy Fidesz aktivista 2010. 02. 13-án bejelentést tett a Komlói Rendőrkapitányságon ez ügyben!Több száz postaládát feszítettek fel a kopogtatócédulákért a Zrinyi utcában, a Zrinyi téren, és a Kazinczy utcában.Több család is nagy tételben árulja az…

Címkék: kampány botrány postaláda kopogtatócédula ajánlószelvény durvul

Kopogtatunk...

 2010.02.10. 08:56

Polics József is részt vesz az ajánlószelvények gyűjtésébenHétfőn kezdték el kihordani az országgyűlési választások ajánlószelvényeit. Polics József személyesen is gyűjt ajánlószelvényeket a Baranya megye 04. számú választókerületben. A látogatások célja a személyes…

Címkék: személyes fidesz kdnp baranya komló találkozó választó kopogtatócédula polics józsef

 A tegnapi nap óta a kampányban szereplő pártok az ajánlócédula-gyűjtésre koncentrálnak. A Fidesz operatív igazgatójával, Nyitrai Zsolttal ennek kapcsán egy villáminterjút készítettünk. Zsolt a beszélgetés során a következőket üzente a Fidelitas aktivistáinak: "A…

Címkék: fidesz kdnp fidelitas aktivista ajánlószelvény nyitrai zsolt

Tisztelt Választópolgárok!                    2010. február 8-án elkezdődik a kopogtatócédulák gyűjtése, amiben magam is tevékenyen részt veszek majd. Szeretnék személyesen is eljutni…

Címkék: személyes fidesz gyűjtés komló választó polics józsef

2010. február 8-án, hétfőn újabb polgármesterekkel találkozott a FIDESZ-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje. Ezúttal Liget és Mecsekpölöske községek vezetőivel tárgyalt a politikus. 

Címkék: fidesz polgármester liget találkozó polics józsef mecsekpölöske

Aktivistagyűlés Tófűn

 2010.02.08. 13:33

2010. február 7-én, vasárnap Polics József képviselőjelölt Tófűn találkozott a helyi önkéntesekkel, aktivistákkal. A rendezvényen részt vett Szilágyi Anikó, kampányfőnök-helyettes és Pálmai Attila, a vidéki mozgósítás vezetője is.

Címkék: fidesz találkozó aktivista tófű

Polgárok közt

 2010.02.08. 13:33

2010. február 6-án, szombaton Polics József képviselőjelölt és Borbás Sándor kampányfőnök a helyi polgári kör meghívására Hosszúheténybe látogatott, ahol rész vett a több éve megrendezett „Magyar Bál”-on. Itt megbeszélést folytatott többek dr. Andrásfalvy…

Címkék: hosszúhetény polics józsef polgári kör magyar bál

Évértékelő

 2010.02.08. 13:32

2010. február 5-én, pénteken Polics József képviselőjelölt és Borbás Sándor kampányfőnök Budapestre utazott és részt vett a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület által rendezett évértékelő rendezvényen, ahol beszédet mondott Orbán Viktor a FIDESZ elnöke.   A…

Címkék: orbán fidesz kdnp évértékelő

Polgári körben

 2010.02.08. 13:32

 2010. február 4-én, csütörtökön kora este a Komlói Polgári Kör tagjaival találkozott a FIDESZ választókerületi elnöke, országgyűlési képviselőjelöltje. Polics József emlékeztetett arra, hogy a nemzeti érzelmű, polgári értékrendű emberek összefogására van…

Címkék: választás polgári komló polics józsef polgári kör

2010. február 3-án, szerdán este a Hosszúhetényi Polgári Kör tagjaival találkozott Polics József képviselőjelölt. A párt választókerületben élő aktivistái számára szervezet rendezvénysorozat utolsó állomásán Polics József elmondta sorsfordító választás előtt áll az…

Címkék: fidesz találkozó hosszúhetény aktivista

Polics József Mánfán járt

 2010.02.08. 13:30

2010. február 3-án Mánfa község felújított orvosi rendelőjének átadására került sor. A rendezvényen részt vett Polics József választókerületi elnök, a FIDESZ-KDNP országgyűlési képviselőjelöltje is. 

Címkék: mánfa polics józsef

2010. február 3-án, szerdán Polics József képviselőjelölt Magyarszék polgármesterével találkozott. A megbeszélésen a település és a környék jelenlegi gondjait, problémáit tekintették át, valamint a jövőbeni lehetőségekről, elképzelésekről tárgyaltak.  

Címkék: polgármester javaslat vidék találkozó magyarszék polics józsef

Február 2-án kedden Folkner Károly a FIDESZ komlói elnökének vezetésével megbeszélést tartott a komlói kampánycsapat. A területi felelősök áttekintették a választási felkészülés aktuális eseményeit, feladatait. Polics József képviselőjelölt minden eddiginél nagyobb…

Címkék: választás komló találkozó aktivista polics józsef folkner károly

süti beállítások módosítása