Augusztusban történt: Mayer Mihállyal találkozott Polics József
2010.09.07. 01:07Választókerületünkben történt – augusztus
2010.09.07. 01:06Polics József a térség országgyűlési képviselője augusztusban is aktívan végezte munkáját, a választókerület több településére is ellátogatott. Ligeten, Mázán, Gödrén és Komlóhoz tartozó Mecsekfalun 2010. augusztus 14-én, szombaton falunapot rendeztek, melyen Polics József is részt vett. Ligeten Mayer Mihály megyéspüspök tartott ünnepi szentmisét a helyieknek, majd egész nap szórakoztató és kulturális programok várták a falu lakóit. Szent István ünnepén – augusztus 20-án – a FIDESZ és a Fidelitas által rendezett komlói programokon kívül Mágocsra és Szászvárra látogatott a honatya. Mágocson a megyei önkormányzat szervezett ünnepi rendezvényt, melynek keretében ünnepi szentmisére került sor a Római Katolikus Templomban. A misét Kobia Helmut apát-plébános celebrálta. A megyei ünnepség a Szentháromság téren folytatódott. Az ünnepi köszöntőt Hőnig Mária polgármester, az ünnepi beszédet pedig Polics József országgyűlési és megyei önkormányzati képviselő tartotta. Ezt követte a megyezászló adományozása és a megyei elnöki kitüntető díjak átadása. A zászlót és a díjakat Dr. Hargitai János, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke adta át. Szászvár község testvértelepülési szerződést írt alá három évvel ezelőtt az erdélyi Fenyéddel és a körjegyzőséghez tartozó Küküllőkeményfalvával. A két település lakói már többször látogatást tettek egymásnál, idén az erdélyiek jöttek Szászvárra. Az együttműködés keretében a faluház udvarán mutatta be új műsorát a fenyédi tánccsoport, amelyen versek és dalok is elhangoztak. A két település közötti kapcsolat megpecsételésére az augusztus 20-i Honfoglalás kori falunapon került sor, ekkor avatták fel Szászvár főterén azt a székelykaput, amelyet az erdélyi községek adományoztak a településnek. Az ünnepségen részt vett Polics József országgyűlési képviselő is. A rendezvényeken a képviselő találkozott a helyi emberekkel, településvezetőkkel. Köszönetet mondott a tavaszi választáson nyújtott támogatásért és sok sikert kíván az elkövetkező évek közös építő munkájához. |
Augusztusban történt: Kopogtattunk
2010.09.07. 01:05Augusztus 16-án kezdték el kihordani az önkormányzati választások ajánlószelvényeit. Polics József polgármesterjelölt a képviselőjelöltekkel és aktivistákkal együtt személyesen is gyűjtötte az ajánlószelvényeket Komló egyéni képviselői választókerületeiben. A látogatások célja a személyes találkozás a választókkal.
Polics József minden eddiginél nagyobb aktivitást kért munkatársaitól a sikeres kopogtatócédula gyűjtéshez és az azt követő kampányhoz. Kiemelten fontosnak tartja, hogy minden választópolgárhoz eljussanak. A polgári oldal kampánya az emberekkel való személyes kapcsolatra épül, hiszen így lehetséges rövid, olcsó, de intenzív kampányt folytatni.
Augusztusban történt: Szent István napja
2010.09.07. 01:04Augusztus 20-án Komlón - az országos rendezvényekhez igazodva - a Fidesz és a Fidelitas szervezésében ünnepelték meg a Szent István-napot. A 48-as téren a hivatalos program mellett sétakocsikázás, kitelepült árusok, kézművessátor és légvár is várta az érdeklődőket. A remek időnek is köszönhetően szépszámú érdeklődő előtt rendezték meg Szent István-napi ünnepséget Komlón. Ünnepi beszédet Polics József országgyűlési képviselő, a Fidesz helyi szervezetének vezetője, önkormányzati képviselő mondott. A politikus köszöntőjében méltatta államalapító királyunkat, akinek életműve - mint megjegyezte - kiállta a próbát a történelem viharában. A képviselő rámutatott: ahogy ezer évvel ezelőtt, úgy ma is csak összefogással, egységgel lehet a magyar újra sikeres nemzet. Az ország ismét rálépett a Szent István-i útra, a nemzet kinyitotta a lehetőségek kapuját. Polics József mondandójában rátért Komló helyzetére is. Hangsúlyozta, hogy olyan városban szeretne élni, ahol a fiatal és az idős egyaránt megtalálja számítását; ahol van jövőkép,ahol a helyi vállalkozásokat támogatják. Polics József zárszavában megjegyezte: előttünk megoldandó feladatok, mögöttünk a kormány támogatása van. Az ünnepi beszédet követően került sor az új kenyér megszentelésére, melyet Mátyás Imre plébános úr végzett el. Este 18 órától aztán megtartották a Fidesz kampánynyitó rendezvényét is, ahol Polics József immáron polgármester-jelöltként lépett a közönség elé, majd bemutatták a párt önkormányzati képviselőjelöltjeit. A hivatalos programokon túl a rendezvényen Figura Ede, Korbuly Kata és Tibay Győző produkciója mellett zenés, táncos és zsonglőrbemutatók tették teljessé az ünnepséget. Írta: Hiegl Zsolt - Komlói Újság Komlón a Fidesz és a Fidelitas helyi szervezete hirdetett ünnepi rendezvényt a színház előtti területre. Polics József beszéde után az új kenyér megáldására került sor, majd egymást követték a zenés programok, bemutatók, a gyermekek szórakozását pedig a többi közt légvár, játszóház és lovaskocsikázás szolgálta. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki ellátogatott a Fidesz és a Fidelitas augusztus 20-i rendezvényére! Munkatársaink és támogatóink segítségét külön is köszönjük, hisz nélkülük nem jöhetett volna létre ez a szép nyári program. Szent István ünnepén kerültek bemutatásra a FIDESZ-KDNP komlói képviselőjelöltjei a 48-as téren rendezett Polgári Családi Nap keretében. Polics József polgármesterjelölt ismertette programjának főbb pontjait. A FIDESZ jelenlegi helyi frakcióvezetője többek között azt mondta: a legfontosabb cél, hogy az önkormányzat működése minél olcsóbb és egyszerűbb felépítésű legyen, pontos felelősségi- és jogkörökkel. Szemléletváltás, tervszerűség, nagyobb érdekérvényesítés nélkül nem lehet előrelépni. Ehhez változásra van szükség a képviselőtestület összetételében is. |
Fidelitasos jelöltek
2010.09.07. 00:56 A Fidelitas Komlói Csoportja örömét fejezi ki annak kapcsán, hogy a helyi szervezet három tagja lehetőséget kapott arra, hogy megmérettethesse magát az október 3-án tartandó helyhatósági választáson. Makrai Lívia a 7-es (Kökönyös-nyugat, Dávidföld), Kupás Tamás Levente a 4-es (Szilvás), Borbás Sándor pedig a 8-as (Körtvélyes, Sikonda) egyéni önkormányzati választókerületben indul a FIDESZ-KDNP pártszövetség jelöltjeként. Polics József polgármesterjelölt szerint a fiatalok jelentik a jövő zálogát, ezért is tartja nagyon fontosnak, hogy a FIDESZ-KDNP színeiben induló fidelitasos jelöltek sikeresen szerepeljenek az őszi önkormányzati választáson és minél több fiatalt sikerüljön meggyőzni a választás jelentőségéről. * * * A Fidelitas Komlói Csoportja 2006 őszén alakult újjá. Azóta egyre aktívabban veszünk részt a város közéletének alakításában. Mind helyi, mind megyei szinten szükségét érezzük annak, hogy legyen olyan szervezete a fiataloknak, amiben saját értékrendjüknek megfelelően, határozottan és eredményesen tudják képviselni érdekeiket. A politikai ifjúsági szervezet tagjaiként az elmúlt négy évben számos rendezvénnyel, programmal, politikai és civil kezdeményezés támogatásával igyekeztünk hozzájárulni a város életéhez. Célunk, hogy bekerülve a komlói képviselőtestületbe, a helyi döntéshozatalban is megfelelő képviseletet biztosítsunk az új nemzedék számára és ezzel együtt megjelenítsünk egy új szemlélet a politikában. Borbás Sándor elnök Fidelitas Komlói Csoportja |
Augusztusban történt: Vasút
2010.09.07. 00:55 Komló | Akár októberben újraindulhat a személyszállítás a Komló és Sásd közötti vasútvonalon. A Dél-Dunántúli Közlekedésszervezési Iroda friss tanulmánya megállapította, hogy a vonal bezárása nemcsak mintegy 30 ezer ember közlekedését nehezítette meg, de a döntés következményeként csökkent az utasforgalom Sásdon is. Emiatt pár hete már arról szóltak a hírek, hogy a jövőben a Pécsre tartó InterCityk sem állnak meg a városban. Most úgy tűnik, erre csak részben kerülhet sor, az illetékes Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) ugyanis úgy fogalmazott, a Pécs – Pusztaszabolcs – Budapest vasúti fővonalon közlekedő InterCity vonatok sásdi megállítását a MÁV-START Zrt. jövő évi menetrendi tervei is tartalmazzák azokra a járatokra, amelyeknél ez technológiailag kivitelezhető. Vagyis lehetnek járatok, amelyek majd csak áthaladnak a sásdi állomáson. A Komló-Sásd pályaszakasz infrastrukturális szempontból alkalmas a visszaállításra, nyilatkozta korábban Jobban Zoltán, a közlekedésszervezési iroda vezetője, így a vasúti pályát akár ősszel újranyithatnák a személyszállítás előtt. Az NFM ezzel kapcsolatban annyit mondott, hogy a járatok visszaállításáról az elkövetkező hónapokban döntenek az önkormányzatokkal folytatott menetrendi egyeztetéseket követően, hiszen a műszaki és személyi feltételek (pályaállapot, vasutasok és járművek rendelkezésre állása), illetve az árvíz és szélsőséges időjárás okozta károk helyreállítása is befolyásolják a pályanyitást. K. E. I. – Dunántúli Napló / bama.hu |
Augusztusban történt: Polics József a KDNP-sekkel találkozott
2010.09.07. 00:54A FIDESZ-KDNP pártszövetség komlói polgármesterjelöltje Polics József 2010. augusztus 15-én, vasárnap találkozott a KDNP Komlói Szervezetének vezetőivel, tagjaival, illetve szimpatizánsaival. A egyeztetésén megerősítették elhatározásukat a közös munka folytatása mellett. Így - az országgyűlési választásokhoz hasonlóan - az önkormányzati választásokon is közös FIDESZ-KDNP képviselőjelölteket ajánlanak a választópolgárok figyelmébe. A két párt elkötelezett a szövetség mellett, hiszen az együttműködés lehetővé teszi, hogy a különböző hangsúlyokat megőrizzék, mégis megteremtsék a szükséges egységet, és elérjék a választók meghatározó többségét. Emellett a Kereszténydemokrata Néppárt Komlói Szervezetének kezdeményezésére ugyancsak augusztus 15-én vasárnap 10:30 órakor „Jobboldali Kerekasztal” címmel beszélgetésre került sor, amelyen Polics József polgármesterjelölt úr ismertette álláspontját az önkormányzati választási kampánnyal és Komló város jövőjével kapcsolatban. |
Augusztusban történt: Vasút
2010.09.07. 00:53 Újabb bezárt szárnyvonalon indulhat újra a személyszállítás. Baranya megyében, a Bajnai-kormány által bezárt Komló-Sásd vasútvonalról készült friss jelentés szerint elhibázott volt a vonatok leállításáról szóló döntés. A terület fideszes országgyűlési képviselőjének közbenjárásával sikerült elérni azt is, hogy a MÁV lemondjon arról a tervéről, hogy a jövőben már az InterCityk se álljanak meg Sásdon. Még tavaly döntött úgy a Bajnai-kormány, hogy megszünteti a személyszállítást Komló és Sásd között. Ezzel mintegy 30 ezer ember közlekedését nehezítették meg, és a döntés következményeként csökkent az utasforgalom Sásdon is. Emiatt szóba került az is, hogy a jövőben már a Pécsre tartó InterCityk se álljanak meg a baranyai városban. A térség fideszes országgyűlési képviselőjének kezdeményezésére a Dél-Dunántúli Közlekedésszervezési Iroda tanulmányt készített az utazási szokásokról, amelyben megállapítják, hogy elhibázott döntés volt a szárnyvonal megszüntetése. ,,Az előző kormány intézkedése átgondolatlan, az emberek véleményével szembemenő intézkedés volt" - fogalmazott Polics József. ,,Maga a pályaszakasz infrastrukturális szempontjából alkalmas a visszaállításra" - jelentette ki Jobban Zoltán a közlekedésszervezési iroda vezetője. Jobban szerint a vasúti pályát akár már október végén megnyithatnák újra a személyszállítás előtt. Az irodavezető elmondta: 8 pár személyvonat közlekedhet majd Komló és Sásd között. Az előző kormány idején megszüntetett 27 szárnyvonal közül ötöt már a múlt hónapban megnyitottak, és a minisztérium tervei szerint decemberig még legalább fél tucat szakaszokon állítják helyre a vasúti közlekedést. (hírTV) |
Augusztusban történt: Aktivistagyűlés
2010.09.07. 00:53 2010. augusztus 12-én, csütörtökön a komlói Carbon Rendezvényházban került megrendezésre a FIDESZ helyi aktivistatalálkozója. A rendezvény kezdetén Folkner Károly a FIDESZ Komlói Szervezetének elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd bemutatta a párt polgármesterjelöltjét, Polics Józsefet. Ezt követően Polics József előadására került sor, melyben megköszönte a tavaszi kampányban nyújtott segítséget, ismertette a FIDESZ-KDNP szövetség önkormányzati kampányának főbb üzeneteit, a választási felkészülés és a kampány legfontosabb feladatait. Elmondta, az önkéntesek, az aktivisták a kampány kiemelkedő szereplői, hiszen ők a szervezet arcai, akik segítségével közvetlenül is kapcsolatban szeretnének lenni a választópolgárokkal. Az ő lelkiismeretes munkájuk elengedhetetlen a győzelemhez. „A választás eredménye még nem dőlt el, a győzelemért keményen meg kell dolgozni” – emlékeztetett a polgármesterjelölt. Ezt követően bemutatásra kerültek a képviselőjelöltek, akik az egyéni választókerületekben indulnak az őszi választáson, valamint segítik és koordinálják a helyi aktivisták munkáját. Végül a szervezet minden tagjának és önkéntesének sok erőt és jó egészséget kívánt a közös munkához. |
Augusztusban történt: Csoportalakítás Egyházaskozáron
2010.09.07. 00:532010. augusztus 4-én 18 órakor került sor Egyházaskozáron a helyi FIDESZ csoport alakuló ülésére.
Az eseményen jelen volt Polics József országgyűlési képviselő, választókerületi elnök is, Bék János Szászvár polgármestere és Borbás Sándor politikai munkatárs is.
Az új csoport vezetője Puskás Antal, helyettesei Csernikné Antal Andrea és Ládás József.
Júliusban történt: A szénfelhasználás új lehetőségei
2010.09.07. 00:51 Polics József július hónap folyamán találkozott a WildHorse Energy Hungary Kft szakembereivel, akik egy hazánkban még új, ám nemzetközileg alkalmazott technológiával ismertették meg a térség országgyűlési képviselőjét. A technológia lényege, hogy a széntelep fúrólyukakon keresztüli elgázosításával bányanyitás nélkül is hasznosítható lehet a szénvagyonban rejlő energia. A technológia segítségével hidrogént, szén-monoxidot és metánt tartalmazó szintézisgázt lehet kinyerni, amit áram- és hőtermelésre egyaránt lehet használni. A szakma számára az elmúlt években világossá vált, hogy a környezetvédelem szem előtt tartásával a szénfelhasználás újragondolására van szükség. Ez azt is jelenti, hogy a fosszilis energiahordozók intenzív kihasználása érdekében olyan műszaki megoldásokat érdemes keresni, melyek lehetőséget adnak arra, hogy a még meglévő és eddig fel nem használt ásványienergiahordozó- kincset is hasznosíthassuk. Hazánkban egyik ilyen technikai megoldásra adna lehetőséget például a Mecsekben a rendelkezésre álló „szűz” területek forrásainak kihasználásában a White Coal Energy (tiszta szén energia) Polics József megerősítette korábbi kijelentését: minden lehetőséget támogat, amely megfelel a hatályos törvényi előírásoknak, segít új munkahelyek létrehozásában és hazánk energiafüggetlenségének megteremtésében. |
Júliusban történt: A gyermekek biztonsága érdekében
2010.09.07. 00:50 Az elmúlt egy-két hónapban több gyalogos is történt a Komló város főutcáján, sőt korábban halálos balesetet is okoztak a nem megfelelő körülmények. A hasonló esetek elkerülése érdekében és a gyalogosok védelmében Polics József országgyűlési képviselő kérte az illetékeseket vizsgálják meg, milyen módon kerülhet sor a gyalogátkelők mihamarabbi biztonságosabbá tételére. Polics József kérte, hogy a Kodály Zoltán Általános Iskola és a Közösségek Háza, a Zengő Áruház és a buszvégállomás, a Totó Lottó tízemeletes és a cukrászda, valamit a Béke Hotel és a Csillesor közötti átkelőnél mielőbb tegyék meg a lehetséges intézkedéseket. A közútkezelő első körben arra tett ígéretet, hogy a korábbinál jobban látható csíkokat, figyelmeztető jeleket fest majd az útburkolatra. Erre a képviselő úr kérésének megfelelően egy héten belül - július közepén - sor is került. |
Ajánlószelvények gyűjtése
2010.08.25. 09:11Ajánlószelvényeit leadhatja a komlói FIDESZ irodában.
Cím: 7300 Komló, Városház tér 4/f. (Liliána Ékszerüzlet mellett)
Nyitva tartás: Hétfőtől Péntekig 10:00 - 20:00 között, Szombaton 10:00 - 14:00 között.
A FIDESZ komlói képviselőjelöltjei
2010.07.16. 22:33
A Országgyűlés nemrég fogadta el a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról rendelkező új törvényt, amelynek értelmében az eddigi 23-ról 14 főre csökken a komlói képviselő-testület létszáma. Komló Város Helyi Választási Irodájának vezetője a településen megválasztható önkormányzati képviselők számát az alábbiak szerint állapította meg: Az önkormányzati képviselők és polgármesterek 2010. évi választásán 10 egyéni választókerületi és 4 kompenzációs listás mandátum kerül kiosztásra.
A FIDESZ Komlói Szervezetének Elnöksége - az új egyéni választókörzetek kihirdetését követően - az önkormányzati választásokkal kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatja:
A párt belső jelölési szabályainak megfelelően sikeresen lezajlott. A helyi szervezet elnöksége és a pártszövetség polgármester-jelöltjének közös javaslata alapján a FIDESZ az alábbi személyeket jelöli egyéni önkormányzati képviselőjelöltnek:
I. EVK.
KOVÁCS ISTVÁN
II. EVK.
DR. MAKRA ISTVÁNNÉ
III. EVK.
FOLKNER KÁROLY
IV. EVK.
KUPÁS TAMÁS LEVENTE
V. EVK.
MINK ERNŐ
VI. EVK.
SIMON JÁNOS
VII. EVK.
MAKRAI LÍVIA
VIII. EVK.
BORBÁS SÁNDOR
IX. EVK.
MOLNÁR ZOLTÁNNÉ
X. EVK.
SCHALPHA ANETT
A FIDESZ komlói vezetői mellett a helyi Fidelitas három tagját, valamint több új jelöltet is indít az október 3-án tartandó önkormányzati választásokon. Jelöltek az élet különböző területein szereztek jártasságot: van, aki pedagógusként, egészségügyi szakemberként, műszaki területen dolgozó alkalmazottként indul az őszi megmérettetésen. Három jelölt jelenleg is a Képviselő-testület tagja. (Dr. Makra Istvánné és Folkner Károly helyi csoportelnök 2006-ban szerzett kompenzációs listán mandátumot, Makrai Lívia 2009 novemberében, időközi választáson egyéni körzetben nyert.) Kovács István 4 évvel ezelőtt már indult a választáson. Hatan pedig első alkalommal indulnak a képviselői székért. Az új jelöltek között van Borbás Sándor is, aki a Kereszténydemokrata Néppárt helyi szervezetével való együttműködésért is felel.
Amint arról már korábban tájékoztatást adtunk, Polics József lesz a pártszövetség polgármester-jelöltje a 2010-es őszi önkormányzati választásokon. A FIDESZ képviselőjelöltjei szerint a legfontosabb cél, hogy az önkormányzat működése minél olcsóbb és egyszerűbb felépítésű legyen, pontos felelősségi- és jogkörökkel.A jelöltek úgy vélik Polics József az elmúlt években önkormányzati frakcióvezetőként végzett munkájával bebizonyította alkalmasságát, jól ismeri az önkormányzat működését, határozottan képviselte a város lakóinak érdekeit az testületben.
Polgármesterjelölt:
POLICS JÓZSEF
a FIDESZ választókerületi elnöke,
országgyűlési képviselő,
jelenleg egyéni önkormányzati képviselő
Végzettség:
építőmérnök,
szerkezetépítő szakmérnök,
közigazgatási szakvizsga,
építési műszaki ellenőr,
mélyépítés és mélyépítési műtárgyak műszaki ellenőr,
energetikai szakértő,
I. EVK.
KOVÁCS ISTVÁN
alelnök, FIDESZ Komlói Szervezete
Raktáros, esztergályos szakmunkás, volt vájár
II. EVK.
DR. MAKRA ISTVÁNNÉ
alelnök, FIDESZ Komlói Szervezete
jelenleg listás önkormányzati képviselő
karnagy, ének-történelem szakos tanár
III. EVK.
FOLKNER KÁROLY
elnök, FIDESZ Komlói Szervezete
jelenleg listás önkormányzati képviselő
okleveles építészmérnök
IV. EVK.
KUPÁS TAMÁS LEVENTE (Fidelitas)
testnevelő tanár hallgató, úszó szakedző
V. EVK.
MINK ERNŐ
autó- és gépszerelő
VI. EVK.
SIMON JÁNOS
katasztrófavédelmi technikus, tűzoltó
VII. EVK.
MAKRAI LÍVIA (Fidelitas)
jelenleg egyéni önkormányzati képviselő
biológia-egészségtan szakos tanár
VIII. EVK.
BORBÁS SÁNDOR (Fidelitas, KDNP)
elnök, Fidelitas Komlói Csoportja,
alelnök, FIDESZ Komlói Szervezete
környezetvédelmi technikus,
pedagógia szakos bölcsész, nevelési asszisztens
IX. EVK.
MOLNÁR ZOLTÁNNÉ
ápolónő, háziorvosi asszisztens
X. EVK.
SCHALPHA ANETT
nemzetiségi óvodapedagógus, fejlesztőpedagógus
FIDESZ - Magyar Polgári Szövetség
Komlói Szervezetének Elnöksége